Környezettudatos és fenntartható működés az R&R Software-nél
2015-11-17
Költséghatékony piacvezető üzleti analitika megoldások
2015-12-03

Megnyitott az első vidéki Renault Store

A Shick-R Kft. – az R&R Software ügyfele – Gyöngyösön nyitotta meg a Renault új sztenderjének megfelelő szalont.

 

A Shick-R Kft. 1992 óta működik Heves megyében. Tevékenységét Gyöngyösön kezdte: a város jelenleg is a márkakereskedés központja. 2012-ben a régió megyeszékhelyén, Egerben nyitotta meg második telephelyét, ahol szintén Renault és Dacia márkák forgalmazásával és javításával foglalkozik. A cég a régió piacvezető márkakereskedése.

A megújult gyöngyösi szalont a Shick-R Kft. alapító tulajdonosa és ügyvezető igazgatója, Tóth József úr nyitotta meg ünnepélyes keretek között. A rendezvényen felszólalt a Renault Hungária Kft ügyvezető igazgatója, Maróthy Miklós úr, Gyöngyös város polgármestere, Heisz György úr, Juhász Ferenc atya a város főpapja, valamint Dr. Szendrő Péter úr, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karának egyetemi professzora is.

szalon

A Shick-R Kft. az elsők között valósította meg az új Renault sztenderd szerint kialakított „Renault Store” beruházását. A fejlesztés során a teljes belső látvány megújult: a padlóburkolótól a világításig és a bútorokig, valamint az informatikai berendezésekig. Új funkciókkal gazdagodott a bemutatóterem: helyett kapott egy új ügyfélváró-pult, ahol tabletek segítségével új Renault gépkocsik konfigurálhatók, amelyeket aztán a márkafalon elhelyezett óriáskivetítőn tekinthetnek meg az ügyfelek. Új arculatot kaptak az értékesítői állások is. A szerviztanácsadói pult is megújult: itt kapott helyet az ügyfelek minőségi kiszolgálását és tájékoztatását segítő elektronikus kijelező. A Shick-R Kft. működése során mindig a minőségi ügyfélkiszolgálásra törekedett: ezt bizonyítja a közelmúltban elvégzett próbavásárlás is, melynek eredménye 100%-os lett.

A R&R Software Zrt. és Shick-R Kft. közötti együttműködés 2001-re nyúlik vissza: a vállalat azóta használja működésének támogatásához a cDMS márkakereskedői rendszert. Tóth József úr mindig az első között vezette be az R&R Software új termékeit és szolgáltatásait – legutóbb az interaktív munkafelvételi folyamatot segítő, tableteket alkalmazó rendszert, amely a megújult szalon szolgáltatásainak is központi eleme.

ugyfelfal

Balról jobbra: Bognár András, az R&R Software cDMS üzletágvezetője, és Tóth József, a Shick-R Kft. tulajdonosa a megújult szalon egyik installációja előtt.

Az R&R Software ezúton is további „sikereket” kíván a Shick-R Kft tulajdonosának és munkatársainak, bízva abban, hogy szolgáltatásaival és termékeivel hozzájárult az elért eredményekhez!