Szoftveres számlázást érintő törvényi változások 2017-ben
2016-09-22
Elkészült a Digitális Oktatási Stratégia
2016-11-01

Rendhagyó informatikaórát tartott az R&R Software

A hazai szoftverfejlesztő cég által tartott előadáson a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium tanulói ismerkedhettek az informatikai karrierrel.

 

Október 15-e és 23-a között Európában és azon kívül is több millióan – gyerekek, fiatalok, felnőttek, tanárok, szülők, vállalkozók és hírességek – vettek részt az idei Code Week-en, azaz a Programozás Hetén. A rendezvénysorozat minden évben arra hívja fel a figyelmünket, hogy a programozás mindenhol megjelent az életünkben, és olyan alapvető készséggé vált, melynek – legalább alapszintű – elsajátítására mindannyiunknak szüksége lesz. A programozás hetéhez kapcsolódó rendezvényeken mindenki ismerkedhetett a programozás alapjaival: az események egy részének iskolák és könyvtárak adtak otthont.

A magyarországi Code Week eseményeket az előző évekhez hasonlóan az IVSZ – Szövetség a Digitális Gazdaságért koordinálta, amelynek az R&R Software Zrt. is aktív tagja. Az IVSZ előzetes beszámolója szerint a korábbi évhez képest majdnem kétszeres mennyiségű – közel 500 – szervezett program keretein belül ismerkedhettek az informatikával az érdeklődők országszerte.

terkep

Az R&R Software munkatársai október 18-án, délután tartottak rendhagyó informatikaórát a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium tánctermében: körülbelül 40 érdeklődő fiatalnak mutatták be, hogy milyen irányban érdemes továbbtanulniuk, illetve hogy milyen feladatokra és munkakörülményekre számíthatnak, ha az informatikai szakmát választják.

codeweek2

Szó esett a különböző tantárgyak és tudományágak, valamint az informatika kapcsolatairól is: különösképp arról, hogy az informatikáról, és a „számítógépek nyelvének” alapfokú tanulásáról akkor sem szabad megfeledkeznünk, ha a jövőnket nem pont ebben a szakmában képzeljük el. Az előadás végén az érdeklődő diákok kérdéseket is tehettek fel az előadóknak.

codeweek9

Az előadók bemutatták azt is, hogy az informatika nem csak férfiaknak való szakma: az R&R Software szoftverfejlesztő gyakornoka, Géczy Vanda beszélt a diákoknak a karrierjében eddig megélt sikerekről és elismerésről.

codeweek8

„A kezdeményezés nem pusztán a megfelelő mennyiségű és minőségű utánpótlás képzéséről szól. A hazai ICT iparág egyre jelentősebb részét adja a hazai GDP-nek, és a többi iparág fejlődésére, növekedésére is évről évre nagyobb hatással bír. Hazai informatikai vállalkozásként úgy érezzük, hogy az oktatás területén is felelősségünk és feladatunk van a növekedés fenntarthatóságának megőrzésében” – nyilatkozta Rozenberszki Zsolt, az R&R Software Zrt. értékesítési igazgatója.

codeweek_certificate

Az R&R Software további társadalmi felelősségvállalási tevékenységeiről honlapunk cégbemutató aldoldalán olvashat.