Vállalati jelentések a felhőben
2015-08-31
Támogatás nagyvállalati energetikai kötelezettségek teljesítéséhez
2015-09-18

Portré: Kovács Gergely zongoraművész

Az R&R Software Ösztöndíjat három alkalommal is elnyerő tehetség megosztotta a György Ádám Kastélyakadémián szerzett élményeit és tapasztalatait, valamint jövőbeli terveit.

kovacs_gergely_2

 

Kovács Gergely 2007-ben nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Különleges Tehetségek Osztályába, ahol 7 évet töltött Keveházi Gyöngyi és Eckhardt Gábor kezei alatt. Tizenkét évesen megnyerte a nyíregyházi Országos Zongoraversenyt. 2013-ban az olaszországi Nemzetközi Pietro Argento Zongoraversenyen első helyezést ért el, majd elkezdett koncerteket adni Magyarországon és külföldön, Hollandiában, Belgiumban, Csehországban, Olaszországban, Németországban illetve Indonéziában.

2013-ban elnyerte a Gundel Művészeti Díjat klasszikus zene kategóriában.

2012 óta György Ádám magyar zongoraművész Akadémiáinak rendszeres résztvevője az R&R Software Ösztöndíjnak köszönhetően. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanulója, tanárai: Eckhardt Gábor és Nádor György.

Repertoárját a szóló zongoraművek mellett zongoraversenyek valamint kamaraművek is alkotják. Trombita-zongora duó formájában rendszeresen lép fel Elmauer János trombitaművésszel.

 

 Frédéric Chopin: f-moll ballada op. 52, Kovács Gergely előadásában

 

R&R Software: Hogyan kerültél kapcsolatba a Kastélyakadémiával?

Kovács Gergely: Másodikos gimnazistaként nagyon jó kapcsolatot ápoltam a zenetörténet-tanárommal. Egy alkalommal elém tett egy újságot, aminek a címlapján egy híres, fiatal magyar zongorista volt. Megkérdezte: tudom-e ki Ő?

György Ádámról már korábban is hallottam, de a képről nem ismertem fel. A tanárom ekkor hívta fel a figyelmemet a György Ádám Kastélyakadémiára, illetve a meghirdetett R&R Software Ösztöndíjra, amely fiatal hazai tehetségek számára biztosít részvételi lehetőséget. Szinte rögtön nekiálltunk elkészíteni a jelentkezési anyagot – beleértve a videofelvételt és a motivációs levelet – majd be is küldtük a megadott címre.

Hosszú ideig nem érkezett visszajelzés, így lassan letettem arról, hogy részt vehetek. Már gondolkodtam, hogy milyen programokat szervezzek a Kastélyakadémia idejére, amikor megcsörrent a telefonom. Személyesen Ádám hívott, hogy elmondja: szeretettel vár Pomázon az első közös reggelin. Nagyon örültem a lehetőségnek, bár akkor még ötletem sem volt, hogy mire számítsak. Csak annyit tudtam, hogy egy zongora mesterkurzuson fogok részt venni, de kíváncsian vártam.

 

R&R Software: Milyen élmény volt az első Kastélyakadémia?

K. G.: Az első nap még kissé kellemetlen volt a korai kelés és az odautazás, de a második napon már szívesen indultam el Pomáz felé. A szakmai fejlődés lehetősége, Ádám tanítási módszere, Nádor György és Réti Balázs szakértelme, valamint a családias légkör olyasvalamit adott, amihez hasonlóval – egy helyszínen – addig nem találkoztam. Új, országokon és kontinenseken átívelő ismerősi és baráti kapcsolatokra tettem szert, amelyek a mai napig tartanak.

Ádám személyében segítő jellegű tanárt, sőt, inkább mentort ismertem meg: rendkívül színes szakmai életúttal rendelkezik. Végigjárta a Bartók konzit, majd a Zeneakadémiát – ezután pedig külföldön szerzett további tapasztalatokat, amikkel jól kiegészítette itthon szerzett tudását. Ezért tanítási módszere is újszerű a Magyarországon megszokotthoz képest: számomra a hagyományokat tisztelve és megőrizve tud új dolgokat mutatni és mondani. Emellett nagyon sokat jelent számomra, hogy barátként is számíthatok rá.

 

R&R Software: Mint a Kastélyakadémia harmadik éve visszatérő Ösztöndíjasa, hogy vélekedsz a kurzusról?

K.G.: Ádámnak tudatos célja, hogy a Kastélyakadémiát folyamatosan fejlessze, mindeközben megtartva az alapvetően jól működő “dolgokat”. A szakmai fejlődés mellett így évről évre számítani lehet a legjobb programokra, de mindig új élményként, mert az apróságok folyamatosan változnak. Új dekoráció, egy-egy átrendezett helyszín, egy új zongora, egy új tanár… valami mindig színesíti a visszatérő elemeket is.

 

R&R Software: Mit kaptál a Kastélyakadémiától?

K.G.: Rengeteg élményt, és persze szakmai fejlődést, kapcsolatokat. De ha egyvalamit kellene kiemelnem: úgy érzem, hogy a Kastélyakadémián tapasztaltak megváltoztattak bennem valamit, felnyitották a szememet. Ez az élmény azóta is meghatározza a mindennapjaimat.

 

R&R Software: Ádám meghívására a Bali szigetre “kihelyezett” Kastélyakadémián is részt vettél.

K.G.: Ádám meghívására, és szintén az R&R Software támogatásával 🙂 Úgy gondolom, az alapkoncepció az Island Academy esetében is hasonló volt, mint a Kastélyakadémiánál – de kihasználva a csodás környezet és a más kultúrkör lehetőségeit. Nagyon jó élmény volt ott tanulni, és a közösségi programokban részt venni. Neves külföldi mesterektől vehettünk órákat, akik az itthonihoz képest más zeneoktatási hagyományokkal ismertettek meg minket.

Úgy gondolom, számomra ez a fejlődés kulcsa, és a karrierem jövője: több forrásból tanulni és építkezni.

 

R&R Software: Sokat említed, hogy milyen nagy hatással vannak rád a külföldi tapasztalatok. Mi a helyzet az itthoni tanulmányaiddal?

K.G.: A Zeneakadémia minden szempontból lenyűgöző és csodálatra méltó: az elmúlt 140 évben számos zenészgenerációt nevelt ki. Biztos alapokon álló tradíciót hordoz, amit az ott tanító professzorok nagy gonddal ápolnak és őriznek. Az előkészítő révén 9. éve járok oda, és büszke is vagyok erre. A mai napig sok újat tanulok ott.

Bízom benne, hogy Ádámhoz hasonlóan nekem is lehetőségem lesz majd az itthon tanultakat külföldi tapasztalatokkal kiegészíteni, bár konkrét tervem még nincs a jövőre vonatkozóan – azt leszámítva, hogy folytatni szeretném a jelenlegi irányt.

 

R&R Software: És ha nem a tanulásról kérdezünk?

K.G.: Versenyekben gondolkodom, bár konkrét tervem még nincs, csak ötleteim – amiket viszont nem szeretnék előre megosztani. Az elkövetkező időszakban lesz néhány koncertem, amik egyelőre még szervezés alatt állnak, így konkrétumokkal nem tudok szolgálni.

 

R&R Sofware: Azért a Kastélyakadémián biztos találkozhatunk veled!

K.G.: Nagyon komoly indok kellene, hogy kihagyjam! És hasonlóképp gondolkodom az Island Academy-ről is.

 

kovacs_gergely_1

 

Az R&R Software társadalmi felelősségvállalási célkitűzéseinek zászlóshajója a György Ádám Kastélyakadémiával megvalósuló együttműködés. Az eseményt évről évre a pomázi Teleky-Wattay Kastélyban rendezik, ahol György Ádám zongoraművész és az általa meghívott szaktekintélyek tartanak zongora-mesterkurzust a világ minden tájáról érkező fiatal tehetségek részére – 2011-ig azonban nem volt hazai tanulója a Kastélyakadémiának.

Az R&R Software 2012-ben Ösztöndíjat alapított, amely azóta is évente 2500 euró értékben teszi lehetővé hazai tehetségek részére, hogy napjaink egyik kiemelkedő művészétől tanulhassanak.