Továbbra is népszerű az IT a hazai fiatalok körében
2013-04-22
György Ádám Kastélyakadémia: R&R Software Ösztöndíj
2013-05-30

Óbudai szoftverfejlesztő is segít a Csillaghegyi strand megnyitásában

Készülnek a szezonra a Csillaghegyi fürdőben – a június 1-jén nyitó strand karbantartási, parkrendezési és takarítási munkáiban idén Magyarország egyik meghatározó hazai szoftverfejlesztő vállalkozása, az R&R Software Zrt. munkatársai is segítenek. A lokálpatrióta elhivatottságú óbudai cég közel 30 alkalmazottja május 10-én, társadalmi munkával járult hozzá a Római fürdő után Budapest második legrégebbi strandjának szépítéséhez.

csillaghegy

Választásunkban meghatározó volt a fürdő nagy múltja, hiszen az már 1800-as évek második felétől működött. Munkánkkal a Csillaghegyi strand, és a III. kerület jelentőségére is fel szeretnénk hívni a figyelmet” – mondta Rozenberszki Csaba, a szoftverház vezérigazgatója.

Bár a strand júniustól látogatható, fontos tudni, hogy a több mint kilencvenezer négyzetméteren elterülő fürdő sátorral borított úszómedencéje a téli szezonban is működik, aminek tetejét már májusban – a jó idő beköszöntével – leeresztik, így 3 medencéjével akár 2800 látogatót is képes fogadni.

Forrás: 3.kerület.ittlakunk.hu