Az R&R Software az idei IBM JAM Business Days konferencia támogatója

Az év egyik leginspirálóbb üzleti és technológiai eseménye, a JAM Business Days, ismét izgalmas esettanulmányokat, gyakorlati tapasztalatokat és vezető szakértői előadásokat kínál az üzleti informatika, a mesterséges intelligencia, a storage megoldások és az innováció iránt érdeklődők számára. Az idei rendezvény középpontjában a mesterséges intelligencia, a kiberhírszerzés és a kvantumszámítástechnika áll.

A meghívott előadók között szerepel többek között Palkovics László, mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke, valamint Kaliszky András, az Erste Bank operatív és informatikai vezérigazgató-helyettese is.

Büszkék vagyunk rá, hogy az IBM kiemelt hazai partnerei között az R&R Software támogatóként is jelen van a rendezvényen. Üzleti alkalmazások és mesterséges intelligencia alapú megoldások fejlesztőjeként és szolgáltatójaként számunkra kiemelten fontos, hogy első kézből ismerhessük meg az aktuális technológiai trendeket, fejlesztéseket és iparági eredményeket.

Az R&R Software 1992 óta az IBM Magyarország hivatalos partnere. Több mint három évtizedes együttműködésünk során az IBM technológiák és üzleti platformok segítségével számos korszerű, értékálló és fenntartható megoldást hoztunk létre, amelyekre méltán vagyunk büszkék. Az IBM innovatív technológiái hozzájárulnak fejlesztéseink megbízhatóságához, modernitásához és hosszú távú értékteremtéséhez.

R&R Software – Hosszútávon a 15. Balaton Szupermaratonon
2025-03-19
Az R&R Software 2024-es eredményei és stratégiai fókuszterületei
2025-06-16