Továbbra is 80 százalék fölött az ügyfél-elégedettség
2013-02-21
Gentlemen’s Choice: György Ádám interjú
2013-03-04

Gondolkodó Web 3.0

Intelligens világháló, gondolkodó web, értelmező keresés, szemantikus technológia. A fogalmak ma még szinte ismeretlenek, hamarosan azonban az IT világának megszokott elemeivé válnak, hiszen létező fejlesztésekről és megoldásokról van szó.

A tíz éve még csak kutatási témaként létező szemantikus technológia forradalmi újdonságát a Google tesztelés alatt álló keresési rendszere is előre vetíti, csak úgy, mint a Facebook Graph Search funkciója, melynek béta változatát január közepe óta tesztelhetik a közösségi oldal tagjai – olvasható a szerkesztőséghez eljuttatott közleményben.

Az új fejlesztések egyik célja, hogy minél inkább „emberivé” tegyék az alkalmazások használatát. A rendszer szemantikus módszerek alapján kezd el „gondolkodni”, például igyekszik kontextusában is értelmezni a kereséshez megadott szövegeket. Ez nemcsak a keresésnek és az internethasználatnak, hanem az információ elérésének és szűrésének is teljesen új perspektíváját nyitja meg a felhasználók előtt.

A szemantikus technológia lehetővé teszi az adatok integrálását és értelmezését, a közöttük lévő kapcsolatok definiálását, jellemzését. Internetes keresést tekintve ez azt eredményezi, hogy a puszta találati tétel- vagy oldallistázás helyett konkrét válaszokat kaphatunk a kérdéseinkre. Ezzel együtt nemcsak pontosabbá, hanem gyorsabbá is válik a keresés, rövidül a felhasználói interakciók ideje.

web3

Ezt az újítást alkalmazza a Google is, amelynek keresőmotorja a következő néhány hónapban nagy mérföldkőhöz érkezik. Amit Singhal, a Google egyik keresésért felelős vezetője szerint az új rendszer: „sokkal inkább úgy keres és úgy is ad találatot, ahogyan az emberek értelmezik a világot”.

Szemantikus technológiát alkalmazó keresővel rukkolt elő az év elején a Facebook is, amelynek béta verzióját korlátozott hozzáféréssel már ki is próbálhatják az érdeklődők. A Facebook Graph Search az ismerőseink által velünk megosztott adatokban, kapcsolatokban, valamint a Facebookon publikusan megosztott adatokban keres, ezzel alapvetően megváltoztatva például a keresőoptimalizálásról alkotott képet.

Az új technológiában rejlő lehetőségeket a magyar IT-fejlesztők sem hagyják figyelmen kívül. A száz százalékban hazai tulajdonú R&R Software Zrt. szakértői bázisának kutató-fejlesztői hazai és európai egyetemekkel együttműködve vizsgálják a szemantikus web által kínált termékfejlesztési lehetőségeket.

„Meggyőződésünk, hogy a Web 1.0, Web 2.0 evolúció következő állomása a Web 3.0 paradigmában megvalósított, szemantikus technológiák adta újszerű lehetőségeket kihasználó szolgáltatások és termékek megjelenése lesz” – mondta el Orosz Gábor, a szoftverház termékfejlesztési igazgatója.

szemantikus

A cég az elmúlt években kifejlesztett „Alkalmazás Szolgáltatás Hálózati Platform” prototípusa már most alkalmassá teszi bizonyos internetes alkalmazásszolgáltatások szemantikus technológiával való összekapcsolását, ami a mindennapokban használatos vállalati megoldásokban és üzleti célú szoftverekben alkalmazva korszakos előrelépést hozhat.

forrás: Hirado.hu